Kitörés túra 2012 – Ha esik, ha fúj, megyünk!

|

kitörés túra plakátA Jobbik Magyarországért Mozgalom óbudai szervezete tavaly rendezte meg első ízben a Budavár védőinek 1945-ös kitörésére emlékező éjszakai túráját, mely a kerülethez közelebb eső budapesti sírokat érintette. Sokak számára újdonság lehet, hogy a III. kerületben, a Csúcs-hegyen is van egy katonasír. Ezt alapszervezetünk saját erőből felújította és az évfordulón tartott méltóságteljes avatóünnepség lett a 2011 évi kitörés túránk kiindulópontja.
Számunkra rendkívül fontos, hogy a háború civil áldozatainak emlékét ápoló alkalmak mellett teret nyerjenek azok az események, melyek a névtelenül elesett katonák, magyar honvédek emlékét hivatottak megőrizni. Remek lehetőség tehát, hogy az 1945-ben, a fővárost hónapok óta körülzáró szovjet ostromgyűrűből Hitler parancsát megtagadva kitörő német és magyar katonákból álló védők többségének szörnyű sorsára felhívjuk a kerületi lakosok figyelmét. Fontosnak találtuk, hogy helyi szinten is legyen megemlékezés, mely keretében elmondhatjuk, hogy milyen harcok voltak nem is oly régen napjaink kedvenc kirándulóhelyein.

Bogár László volt az Óbudai Nemzeti Estek második vendége

|

Bogár LászlóTeltházas előadást tartott a Jobbik III. kerületi szervezete december 15-én. A 200 fős terem zsúfolásig megtelt, s volt, akinek csak az ajtó előtt jutott állóhely.

Az est házigazdája Zsiga-Kárpát Dániel volt, aki parlamenti elfoglaltsága miatt csak késve tudott megjelenni, így másodikként tartotta meg kiemelkedően jó előadását a nagy érdeklődést hozó rendezvényen.

Karácsonyi adománygyűjtés

|

FelhívásAdjon az Isten!

A Jobbik Ifjúsági Tagozata karácsonyi ajándékgyűjtő akciót szervez, amelyben természetesen a Jobbik Óbudai Ifjúsági Tagozata is részt vesz. Adománygyűjtő akciónk keretében, a kerületben élő, hátrányos helyzetű családokon szeretnénk segíteni, hogy szebbé tegyük számukra az idei karácsonyt.

Kettőskereszt a Flórián téren és Békáson

|

Kettőskereszt BékásmegyerenAlapszervezetünk a korábbi évekhez hasonlóan ismét felállította adventi kettőskeresztjeit. Sajnos idén Békásmegyeren új helyszínt kellett keresnünk, de a bürokrácia nem fogott ki rajtunk, mert a helyi tiltást megkerülve, a főváros hatáskörébe tartozó területen ácsoltuk a keresztet.

ifj. Hegedűs LórántA kereszteket ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész áldotta meg. Az ünnepségekre 2011.11.26-án került sor. A lelkész úr feszített tempóban járja végig az ország számos keresztállítási rendezvényét, mivel sajnos kevés lelkipásztor vállalja fel a konfrontációt a hatalommal. Így a két, 10 és 12 órakor kezdődött rendezvényünk között még egy másik kerületbe is ellátogatott, ahol szintén megáldotta az ottani keresztet. Ez úton is köszönjük áldásos tevékenységét, melyet fáradhatatlanul végez a nemzet érdekében.



Medgyesegyházán a helyiek a közbiztonságot érintő problémájukkal nem a rendőrséghez, de nem is az Országos Polgárőr Szövetséghez, hanem a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez fordultak.




Újabb, talán minden eddiginél abszurdabb szakaszába lépett a Dörner György direktori kinevezése körüli hisztéria. Brit művészek egy csoportja nyílt levélben gátlástalanul hazudik a Jobbikról is.




Szombaton, a Jobbik évadnyitóján tartja évértékelő beszédét Vona Gábor. A barikad.hu-n, a jobbik.hu-n és a párt alapszervezeti portáljain is élőben kísérheti a rendezvényt.




A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott jobbikos módosító javaslat értelmében mostantól minden budapesti magánszemély licitálhat a fővárosi önkormányzat nyilvános gépjármű-árverésein.




Samu Tamás Gergő, a Jobbik megyei elnöke a bejelentett változtatások után nem látja biztosítottnak a megyei felsőoktatás jövőjét sem.




Január 25-én Komáromba látogatott dr. Saeed Seyed Agaha Banihashemi, az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete, aki hazánk több városát is felkereste már.


Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR