2011.november 17-én alapszervezetünk megrendezte első Nemzeti Est előadását, mely reményeink szerint egy sikeres előadássorozat kezdete volt. Az est két vendége az a két jobbikos országgyűlési képviselő volt, akik már a parlamentbe jutás előtt is sikeresen helyt álltak a nemzeti újságírás területén, s utána sem hagytak fel ezzel a mindig nehéz hivatással.
A Hotel Touring termét szinte teljesen megtöltötték az érdeklődők, hasonlóan az országgyűlési választási kampányhoz, mikor is szintén együtt álltak a Csillaghegyi Közösségi Ház színpadán, a Jobbik képviselőjelöltjeiként.
Tegnapi előadásunkon elsőként Takács Mónika, a III. kerületi Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke kért szót, hogy a megjelent fiatalokat bíztassa a szervezethez való csatlakozásra. Utána következett az első előadás, melyet Zsiga-Kárpát Dániel a vendégre való tekintettel igyekezett rövidre fogni. A KARPATIA havilapból vagy parlamenti felszólalásaiból ismerős stílusú, fordulatos előadás sajnos lehangoló képet festett a kormányváltással sem megváltozott nemzetellenes folytonosságról.
Pörzse Sándor folytatta a rossz hírek sorát többek között azzal, hogy az a párt, mely ellen a Jobbik antiliberális pártként első ízben aratott megsemmisítő győzelmet, azaz az SZDSZ, ha nem is ezen a néven, de tovább folytatja a nemzet elsorvasztását az Országházban. Bármilyen meglepő, elárulta, hogy nem az LMP-re céloz, hanem a Fidesz egyes politikusaira, akik egy az egyben átvették a kiesett SZDSZ-es politikusok leosztott feladatát. Visszautalva az Ifjúsági Tagozatunk felhívására, elárulta, hogy lánya is belépett, de e nélkül is az a véleménye, hogy ez az új, nemzeti érzelmű generáció lehet a jövő letéteményese.
Az előadások végén bőven érkeztek kérdések a két előadóhoz. Bár nem lakossági fórumként volt meghirdetve a rendezvény, mégis úgy láttuk helyesnek, ha senki nem megy haza megválaszolatlan kérdéssel.
Kérjük, Ön is figyelje rendszeresen honlapunkat, hogy időben értesüljön következő rendezvényeinkről, melyen szeretettel várjuk.