
2011. január 27-én délelőtt az óbudai képviselőtestület ülést tartott, amelyen a Jobbik helyi munkacsoportjának köszönhetően a III. kerületi szervezet komoly előterjesztésekkel is előrukkolt. Emellett a helyi költségvetés vitája is megkezdődött, amelyet csapatunk darabjaira szedett szét.
A januári képviselőtestületi ülés kezdetén az MSZP-frakció jó MSZMP-s utódpártként a Jobbik által előterjesztett javaslatok levételét javasolta. Szerencsére a Fidesz-többségű önkormányzat nem támogatta a kezdeményezést, ezzel is jelezve, hogy helyi szervezetünk szakmailag kidolgozott és fontos dolgokat vetett fel. Így tehát a résztvevők habzó szájú szocialista képviseletnek örvendhettek...
Az első napirendi pontként Óbuda-Békásmegyer költségvetésének első fordulója szerepelt a testületi ülésen. Természetesen számtalan olyan tétel és kiegészítés szerepelt az előterjesztésben, amely költségvetési szempontból aggályos, és Óbuda-Békásmegyert a még nagyobb eladósodás fele viszi. A költségvetés látszólag nullszaldós, de a bevételi oldalon megtalálhatunk olyan fiktív és teljesíthetetlen előirányzatokat, amely csak a költségvetés szépítésére jó, de valós alapjuk nincs. A kiadási oldalon pedig a meghirdetett visszafogott költségvetést kerestük, de csak megemelkedett kiadási tételeket találtunk. Az pedig hab a tortán, hogy Bús Balázs polgármester is beismerte, hogy az óbudai fejlesztések csak hitelből valósíthatóak meg.
A Jobbik természetesen nem támogatta a költségvetést, és meglepődve tapasztaltuk, hogy az MSZP habzó szájú képviselői nem emeltek szót a felháborító előterjesztés ellen, ehelyett tartózkodtak. A szavazásnál ezen kívül az is kiderült, hogy mégsem lehet más a politika. A zöldnek definiált párt képviselője a költségvetés elfogadása mellett döntött.
A további napirendi pontoknál képviselőnk az Óbudán és Békásmegyeren lakó polgárok érdekeit szem előtt tartva szavazott, ezek többsége összhangban volt a fideszes képviselőtestület álláspontjával.
A 37. napirendi pont a Jobbik fővárosi frakciójának javaslatára lett beadva, mely a kerület őrzés-védésre fordított kiadásait fogná vissza legkevesebb 20%-kal. Ez is a költségvetés kiadási oldalát javítaná a legkevésbé fájó módon. Leszavazásának remélhetőleg nincs köze ahhoz, hogy a Belügyminiszter volt cége is ilyen tevékenységet végez a kerületnek. A kerületet érintő rendőrségi és közbiztonsági statisztikák alapján a bűnözés csökkenő tendenciát mutat. Márpedig ha ez igaz, és a statisztikák valós adatokat közölnek, akkor semmi nem indokolja, hogy az őrzés-védéssel kapcsolatos költségeket ne csökkentsük minimum 20%-kal.
A 38. napirendi pontban tárgyalta a képviselőtestület a Jobbik másik előterjesztését, amelyben a kommunista diktatúra nyomait viselő utcanevekről kezdeményezett tárgyalást és véleményezést képviselőnk. Várható volt, hogy a Biszku-Kádár vonalat továbbcipelő szervezetnek érdeke az olyan "hősök" védelme, mint Koltói Anna és Ságvári Endre. Ezt tűzzel-vassal próbálták védeni, minden észérvet nélkülöző hozzászólásokkal.
Pár gyöngyszem ezek közül, amely szakmai vitának nem tekinthető: "Nem méltó az előterjesztés, hogy a testület elé kerüljön."
"Ízléstelen dolog ilyen előterjesztést holokauszt-emléknapon beadni"
A legszakmaibb hozzászólást pedig ez úton is köszönjük Kiss László képviselőnek, aki a következőféleképpen érvelt:
"Ilyenekről mi melegkocsmákban szoktunk beszélgetni."
A másik két baloldali szerveződés (LMP, Itt Élünk Egyesület) teljes mellszélességgel az MSZMP utódpártja mellé állt, ezzel is bizonyítva, hogy összenő, ami összetartozik.
A szakmaiatlan hozzászólásokra képviselőnk reagálását a képviselő-testületben meg nem szokott bekiabálással, és folyamatos szövegeléssel zavarták meg az MSZP-sek. Mi csak arra tudunk tippelni, hogy ezek a bekiabálások is a melegkocsmák hozadékai.
A már-már személyeskedésig fajuló vitát a polgármester szakította meg "kompromisszumos" javaslatával.
Természetesen sem a költségvetési vitának, sem az általunk programpontként szerepeltetett kommunista diktatúrában kedvelt és elfogadott utcanevek megváltoztatásának nincs vége. Folytatás Februárban...
Óbuda-Békásmegyer
Jobbik Önkormányzati Munkacsoport